Tisztelt Érintettek, Kedves Tanulók, Kedves Szülők! Értesítjük Önöket, hogy Intézményünk az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) szabályainak megfelelően adatvédelmi tisztviselővel rendelkezik. Kérjük Önöket, hogy amennyiben az Önök, vagy gyermekeik személyes adataival, azok kezelésével, tárolásával, továbbításával kapcsolatosan kérdésük, észrevételük, vagy panaszuk merülne fel, úgy azt szíveskedjenek a tisztviselő alábbi elérhetőségeinek valamelyikén lehetőség szerint közvetlenül felé jelezni. Az adatvédelmi tisztviselő minden megkeresésre reagálni fog. Intézményünk adatvédelmi tisztviselője:
Dr. Lórodi László
Reé Consulting Nonprofit Kft. 8000 Székesfehérvár, Várkörút 4. II/26. email: Adatvédelmi irányelvekElfogadomAdatvédelmi irányelvek
Szülőföldem szép határa... (Jelenkor, 2010. júl-aug.) - Pécsi Janus Pannonius Gimnázium
A Janus Pannonius Gimnázium magyartanára volt 1953 és 1973 között. Tiszteletére halálának 10. évfordulóján iskolánkban emléktáblát avattunk.
beszerzése)
A Janus Pannonius Gimnázium jogelődjét a Pius Gimnáziumot gr. Zichy Gyula alapította 1912-ben. A második világháborút követően, 1948-ban a gimnázium állami tulajdonba került. A gimnázium felvette az egykori humanista költő, pécsi püspök, Janus Pannonius nevét. 1950 nyarán költözött át a gimnázium az 1896-ban épült több, mint száz éves épületbe, melyben korábban is különböző iskolák működtek. Tüskés Tibor (Szántód, 1930 - Pécs, 2009)
József Attila-díjas író, irodalomtörténész, szerkesztő, tanár, kritikus, könyvtáros, számos egyéb irodalmi és művészeti díj, kitüntetés birtokosa. Pécs irodalmi életének aktív résztvevője, szervezője és hű krónikása. A Jelenkor szerkesztője 1959 és 1964 között. Termékeny író, aki több mint 70 önálló kötetet, számtalan tanulmányt és egyéb írást hagyott az utókorra. A szülőföld szeretete fontos szerepet kapott írásaiban. Irodalomtörténeti munkássága igen jelentős. Számos monográfiát írt, vers- és novellaelemzései a mai napig nagy segítséget nyújtanak a középiskolai tanulmányok során.
- Diego Kaposváron - Dombóvári út 3 | Szórólap & Telefonszám
- Pizza tészta recept porélesztővel movie
- A gyűjtő teljes film online
- M3 okos karkötő 2022
- Helyi tanterv – 6 osztályos gimnázium - Tatabányai Árpád Gimnázium
- Matematikai anyagok gyűjteménye - PSEG
- Itt az 5% ÁFA, az ÁFA visszaigénylés és az illetékmentesség: elfogadták a törvényjavaslatot! - Hitelnet
Helyi tanterv – 6 osztályos gimnázium - Tatabányai Árpád Gimnázium
Az alábbi adatokat célszerű felülvizsgálnia és ha szükséges módosítania. Magánszemély
Amennyiben vannak olyan partnerei, amelyek magánszemélyek, akkor ezt jeleznie kell, ugyanis ha ezt nem jelzi, de az adószáma üres, akkor a program adószám ellenőrzése helytelen adószámmal tér vissza és nem engedi kiállítani a számlát. A jelzést a Digital Enterprise alkalmazásokban a partner űrlapon a "Magánszemély? " jelölőnégyzet bekattintásával teheti meg, majd rögzítenie a Mentés gomb segítésével tudja. Ennek jelzése 2021 január 1-től már nem szükséges, mert innentől már a magánszemélyek számára kiállított számlát is be kell küldeni a NAV On_line rendszerbe. Adószám
Meg kell vizsgálnia, hogy a partnereinek meg van-e adva adószám, és ha igen, akkor az megfelel-e az adószám formátumának. digital Enterprise alkalmazások esetében ezt a program maga is képes ellenőrizni, ha bekapcsolja az adószám ellenőrzést a ADOSZAM_OFF paraméter 0 (nulla) értékre állításával. Ezenkívül a program lehetőséget ad arra, hogy helyes formátumú adószámot még leellenőriztesse a NAV szerverével, hogy az jelen pillanatban érvényes-e. Ezt úgy teheti meg, a partner űrlapon megnyomja az EU adószám melletti OK gombot.
Iskola adatai
Név: Pécsi Janus Pannonius Gimnázium
OM: 027407
Cím: 7621 Pécs, Mária utca 2-4. Központi e-mail:
Központi telefon: (72) 513-720
Központi fax: (72) 516-339
Fenntartó adatai
Név: Pécsi Tankerületi KözpontCím: 7621 Pécs, Színház tér 2. Igazgató: Páva Péter
Adó 1% - alapítványaink
Janus Pannonius AlapítványSzámlaszám:Kereskedelmi és Hitel Bank 10402427-24213749Adószám: 19033888-1-02
Az alapítvány célja:Az iskola színvonalasabb oktató-nevelő munkájához szükséges személyi-tárgyi feltételek alakítása, javítása, megteremtése
IBAN: HU84 1040 2427 2421 3749 0000 0000BIC: OKHBHUHBBank: K&H Bank Zrt. 242 Pécs
Janus Pannonius Idegennyelvi Alapítvány
Számlaszám: OTP Bank Rt. 11731001-20119980
Az alapítvány célja:
tanulók és tanárok nyelvtudasának bővítésére szervezett tanfolyami költségekhez hozzájárulás
külföldi ösztöndíjak költségeihez hozzájárulás iskolai tanulócsoportok cserekapcsolatainak támogatása
választható idegen nyelv oktatási feltételinek javítása (könyv, folyóirat, magnószalagok, stb.
Csillagprogram dolgozatai
Bauer
Lujza: Fibonacci-számok
Lujza: Közepek
Berta Csaba Zsolt: Bayes-tétel
Demkó Petra: Euklideszi szerkesztések
Demkó Petra: Stratégiai játékok
Farkas Boróka: Numerikus-módszerek
Jurasits Bálint: Függvényegyenletek
Jurasits Bálint: Rendezési tétel
Tóth
Lilla: A Grandi-paradoxon
Werner Péter: Geometriai feladatok megoldása
szabályos háromszög segítségével
Matematikai anyagok gyűjteménye - PSEG
Diákok kutatómunkája a
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban - s(n)
Felvételi feladatok a Bonyhádi Petőfi Sándor
Evangélikus gimnáziumba:
Válogatás 6 osztályos
felvételi feladatok közül:
Katz
Sándor: Módszertani szempontból fontos feladatok
(Vándorgyűlés, Kaposvár 2006. ) Sándor: Tehetséggondozás, tapasztalatok, feladatok
(Vándorgyűlés, Debrecen 2008. ) Sándor: A matematikatanítás aktuális kérdései
(Tanév-előkészítő, Szekszárd 2008. ) Sándor: A 2008. évi érettségiről
Sándor: Pontok, vonalak, arányok a háromszögben
(Veszprém Vándorgyűlés 2009. ) Sándor: s(n) számelméleti függvény vizsgálata és gyakorlati alkalmazása
(KÖMAL
Ankét 2009)
Katz Sándor: Ugyanaz,
több oldalról megvilágítva
(Aszód
2014)
Katz Sándor: Egyenletek
középszinten, emelt szinten versenyszinten
(Pécs
2015)
Katz Sándor: A megoldási
ötlet egy másik témakörből érkezik
(2017)
Katz Sándor: Gondold
tovább!