Így született meg az Egészséges Budapest program, amelynek keretében most az I. kerületben adtuk át egy frissen felújított rendelőt. "A valóságtól elrugaszkodott posztot egy nappal később már módosította Karácsony stábja, miután többen felhívták arra figyelmet, hogy a kormányzati program már évekkel azelőtt létezett, hogy a Párbeszéd politikusát főpolgármesterré választották volna. A főpolgármester posztjában azt is elhallgatja, hogy a "forrásszerzés a kormánytól" hogyan is zajlott le. Mint ismert, a kormány megállapodott a korábbi városvezetéssel, hogy egy új atlétikai stadiont építenek a IX. kerületben, amely a 2023-as atlétikai világbajnokságnak ad majd otthont. Karácsony megválasztása után egyből kész helyzet elé állította a kormányt: milliárdokat kért cserébe azért, hogy a korábbi megállapodást betartsa. Végül a zsarolás nyomán a kormány a főpolgármesterrel megállapodott abban, hogy öt éven keresztül az Egészséges Budapest program éves keretösszegéből tízmilliárd sorsáról a fővárosi városvezetés dönthet.
- Karácsony Gergely bejelentette, hogy jön a budapesti rezsitámogatás - BPXV
- Weather
- Karácsony Gergely idén is kitűzte a szivárványos zászlót a budapesti Városházára | Magyar Narancs
- Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti programja | Párbeszéd Magyarországért
- Program
Karácsony Gergely bejelentette, hogy jön a budapesti rezsitámogatás - BPXV
- A legmagasabb minősítésű a széchenyivárosi sportpark
- Itt van Karácsony Gergely nagy bejelentése - videó - Blikk
- Karácsony gergely program budapest boat crash
- Hogyan teljesült Karácsony Gergely romáknak tett választási ígérete?
- A tej lehet a táplálkozási divat következő áldozata | G7 - Gazdasági sztorik érthetően
- BOSCH - DFL064W53 - Teleszkópos páraelszívó
- Karácsony Gergely főpolgármester | Obuda.hu
- Karácsony gergely program budapest flight
- Karácsony Gergely
- Budapesti Fidesz: Karácsony Gergely beismerte alkalmatlanságát
Weather
2021-08-26 16:30:56
Karácsony Gergely főpolgármester élőben jelentkezett be a közösségi oldalán, ahol a fővárosi közlekedéssel kapcsolatos információkat osztott meg. 2021-08-24 15:00:14
Tavaly októberben kezdődött Budapest első, fővárosi szintű részvételi költségvetése, amelyben a Fővárosi Önkormányzat egymilliárd forintot szán a budapestiek ötleteinek megvalósítására. A beküldött közel 700 ötletből 53 került szavazólistára, ezekből a július 31-ig beérkezett 13 244 szavazat alapján 15-öt valósít meg a főváros. 2021-06-07 16:42:56
Átadták a Bárczy István-díjakat a budapesti városházán. Barabásné Murgács Kinga, az Óbudai Gyermekvilág Óvoda vezetője szintén az idei díjazottak között vehette át az elismerést pedagógusnap alkalmából. Szívből gratulálunk! 2020-12-18 10:25:03
Önkormányzatunk karácsonyi adománygyűjtésre hívta Óbuda-Békásmegyer lakóit: akinek módjában áll segítsen. Hívásunk meghallgatásra talált, így sok nehezebb helyzetben lévő harmadik kerületi családnak tehetjük szebbé és örömtelibbé a karácsonyt.
Karácsony Gergely idén is kitűzte a szivárványos zászlót a budapesti Városházára | Magyar Narancs
Lesz kiállítás és könyv, de számos egyéb programot is útjára indítanak majd. Több mint száz programmal készülnek a Pest, Buda és Óbuda egyesítése, azaz Budapest létrejötte 150. évfordulója alkalmából tervezett ünnepségsorozatra, amely november 17-től egy éven át zajlik majd, a programok nagy részét várhatóan jövő áprilisától tartják meg – mondta el a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten. Faix Csaba a háttérbeszélgetésen közölte: várhatóan harminc kiemelt és hatvan intézményi programja lesz a fővárosnak, de kerületi rendezvények is lesznek. Az évforduló alkalmából elkészül majd
többek közt egy Budapest monográfia, a Budapesti Történeti Múzeum kiállítást készít a Budapest-identitásról, a Budapesti Fesztiválzenekar pedig pályázatot ír ki egy Budapest-nyitány megírására. A Budapest Könyvfőváros program keretében valósul majd meg
a Budapest Nagyregény elnevezésű projekt, amely a főváros huszonhárom kerületében, írók és civilek közreműködésével készülő, helyi történeteket elmesélő művekből áll majd össze
– ismertette Faix, aki arról is beszélt, hogy a Fortepannal közösen egy applikción is dolgoznak, de az ünnepségsorozat keretében lesz például fényfestő fesztivál és egy sor koncert is.
Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti programja | Párbeszéd Magyarországért
Ennek jegyében tervezi a városvezetés a következő hónapokat, megemlítve példaként a felújított Blaha Lujza tér átadását, a 3-as metro fokozatos átadását, a zöldítési programot és a közösségi közlekedés megújítását - külön kiemelve a Lánchíd felújítását. A teljes videót itt tudja megtekinteni:
A járvány során igénybe vett táppénzt utólag kiegészítenék a munkavállalók számára 100 százalékra. "Nem a kormány és az elhibázott egészségügyi politika, hanem az egészségügyi és szociális dolgozók mentették meg az országot a járványtól" – mondta Karácsony Gergely, ennek szellemében egyszeri, 500 ezer forintos támogatásban részesítenék az ágazatban dolgozókat. Az önkormányzatokat az állam támogatná az elvont iparűzési- és gépjárműadó-bevételek kieséséért. Eltörölnék a fideszes önkormányzatokat támogató, úgynevezett különleges gazdasági övezeteket. Illetve kivetnék a Tiborcz-adót és a Mészáros-adót. (Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)
Program
Ennek ellenére évente százmillió forintot emészt fel. Karácsony Gergely a vitán azt mondta: már-már szappanoperába illő a FROKK története, de egyelőre nem tudták leváltani az intézmény vezetőjét. "Azt gondolom, hogy a személyi csere az intézmény élén elkerülhetetlen, ennek nyilván jogszerűnek kell lennie, de a vezetőváltásra jogszerű megoldást egyelőre nem találtunk. Ennek a kicsit szappanoperába hajló történetnek a lényege az, hogy legkésőbb jövő év elején új vezetője lehet a FROKK-nak, illetve az utódszervezetének, a Romano Khernek"
– magyarázta Karácsony Gergely, aki szerint bár nagyon szeretné rendezni az intézmény sorsát, egyelőre legitim módon nem sikerült a vezetőváltás a Fővárosi Roma Önkormányzattal karöltve, de legalább az intézmény új épületbe költözik. "Nem tudtuk megoldani, bár nagyon szerettük volna, sem fővárosi tulajdonban, sem adott esetben kerületi tulajdonban lévő ingatlanban a FROKK hosszú távú működését, éppen ezért úgy döntöttünk, hogy ebből a pénzből vásárolunk egy új ingatlant, ami a Király utca–Hársfa utca sarkán áll.
Valójában mínuszban zárta a tavalyi évet a közműholding – közölte a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja. A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. beszámolójából valójában az derül ki, hogy 2, 39 milliárd forint mínusszal zárták a tavalyi évet – közölte a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja szerdán az a közműtársaság azt közölte: szerény nyereséggel zárták a 2021-es évet, majd Karácsony Gergely főpolgármester szerdán Facebook-oldalán ugyancsak azt írta, nyereséges volt a Budapesti Közművek első éve. A Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja azt írta: úgy sejtik, Karácsony Gergely kommunikációs csapata "vért izzadt", mire kihozták a közműholding éves beszámolójából, hogy az igazából egy sikertörténet. Idén még nagyobb veszteséggel terveznek: már most a tavalyi duplája, 4, 46 milliárd forint hiányzik – tették hozzá, megjegyezve: "Karácsony és csapatának szakmaiságát ismerve ez csak rosszabb lesz". A budapesti Fidesz-KDNP szerint a főpolgármester Facebook-posztja "csak porhintés". Szerintük a főpolgármester "hiába bizonygatja", hogy most a korábbinál többen dolgoznak Budapest tisztaságán, az emberek azt látják, körülveszi őket a kosz és a szemévábbá – mint írták – azt is hiába számolta ki Karácsony Gergely, hogy mennyivel kevesebb a vezető, felügyelőbizottsági és igazgatósági tag a cégnél, mint korábban, ha ezek a vezetők sokkal több prémiumot kapnak, mint elődeik.
Fürjes Balázs hangsúlyozta: a kormány 2021-ben is százmilliárdokat biztosít a főváros működésére és fejlesztésére. Budapest "egyértelműen kivételes elbánásban részesül" a települések között, de ez természetes: főváros csak egy van és azt meg kell becsülnünk - fogalmazott. Az állami költségvetés minden évben jelentős összegeket biztosít a városok működtetésére az önkormányzatoknak - folytatta. 2021-ben minden település több pénzt kap erre a célra, de a legnagyobb mértékben a fővárosi önkormányzatok működési támogatása emelkedik. A 2020-as 85 milliárd forint után idén a fővárosi és kerületi önkormányzatok együttesen 116 milliárdot kapnak Budapest működési kiadásainak fedezésére, több mint harmadával növekszik a kormányzati támogatás - közölte. Emlékeztetett: a kormány és a főváros megállapodása alapján a kormány az Egészséges Budapest program keretében 50 milliárd forintot biztosít kerületi orvosi rendelők építésére, fejlesztésére, új diagnosztikai és terápiás műszerek beszerzésére. Az évente esedékes 10 milliárd forint kerületek közötti elosztására minden évben a főpolgármester tesz javaslatot.
Zöldebb lesz Budapest és a Margit körút. Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán közölt részleteket a budapesti rakpart jövőjét érintő fejlesztésekről. Bejegyzésében egy képet is mellékelt Párizsról, ahol már átengedték a gyalogosoknak a Szajna-partot. Mint írja: Én azt gondolom, hogy ami a párizsi embereknek jár, az jár a budapestieknek is. Sőt, nekünk több is – mert a budapesti Duna-part szerintem még szebb is! Karácsony korábban arról posztolt, hogy a főváros és a II. kerület együtt dolgozik azon, hogy "zöldebb legyen a Margit körút! " A Főkert tervei alapján a II. kerületi önkormányzat hamarosan legalább egy tucat fát, 3248 db évelő és 1970 db hagymás növényt ültet el
a Margit körút leginkább zöldhiányos részén. A főpolgármester bejegyzését változtatások nélkül közöljük:
"A pesti alsó rakpartot fokozatosan átadjuk a sétáló, kerékpározó, rollerező emberek számára" – szerepelt a 2019-es választási programomban. A propagandamédia most azt kéri számon rajtam, hogy miért titkoltam el egy választási ígéretemet, és miért csak utólag kommunikálok egy 2023-ban elinduló fejlesztésről.