FILM
Mit várunk Az utolsó Jediktől? – amit az előzetes elmesél
Nyakunkon a december és vele együtt érkezik az új Csillagok Háborúja-film is. Talán ez az a széria, melyhez senki nem viszonyul közönyösen. Lehet szeretni illetve utálni is, főleg a kétes megítélésű hetedik epizód után. Néhány hónapja megkaptuk az előzeteseket, így a várakozást tényleg nehéz elviselni. Most vegyük nagyító alá mi volt az, amit az előző részben elfuseráltak és mit várunk a soron következő epizódtól! Forrás: Disney
A hetedik rész tette le az alapot az új trilógiához. Ez egy nehéz feladat, hiszen újra fel kellett építeni azt az univerzumot, amely szinte csak az animációs sorozatokban élt tovább. Új és régi szereplőket, történéseket kellett szinkronba hozni és emellett még az izgalmakkal teli cselekményt sem szabadott kihagyni. Hatalmas elvárások közepette megérkezett a hetedik epizód és sokan szemöldök ráncolva jöttek ki a vetítőteremből – köztük én is. A legnagyobb problémám az epizóddal a hangvétel volt. Oké hogy nem lehet korhatáros Star Wars-t készíteni, mert az mekkora bevételkiesés.
- Mit várunk Az utolsó Jediktől? – amit az előzetes elmesél - - A fiatalság százada
- Minden, ami a Star Wars: Az utolsó Jedik új traileréből kiderül
- Elavult vagy nem biztonságos böngésző - PC Fórum
- Utolsó jedik - SZOLJON
Mit várunk Az utolsó Jediktől? – amit az előzetes elmesél - - A fiatalság százada
Ahogy felkerül a netre, mi is közzétesszük, valószínűleg október 10-én hajnalban kerül erre sor az időeltolódás miatt. Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!
- 10 es matek tankönyv
- Itt vannak az ötös lottó 12. heti nyerőszámai és nyereményei - alon.hu
- Adóügyi osztály szolnok hirek
- Atv reggeli műsor 6
- Inkontinencia gyógyszer recept nélkül
- Elavult vagy nem biztonságos böngésző - PC Fórum
- Rian Johnson, Az utolsó jedik rendezője reagált a Star Wars új előzetesére - videó
- Star Wars: Az utolsó Jedik – szinkronos előzetes
- Hihetetlen: 15 éves az Agymenők sorozat - de hol vannak most a sztárjai? - Ripost
- Laptop Hdd 2.5" 320gb Ide Pata 5400rpm 8mb Merevlemez 320g Ide Pata Notebook Merevlemez 5400 Rpm 8m Mhdd Tesztelt Jól Működik vásárlás online > Számítógép & iroda < Factory-Mart.cam
Minden, ami a Star Wars: Az utolsó Jedik új traileréből kiderül
A várva várt új Star Wars-előzetesben számtalan részlet és apró infómorzsa van elrejtve a decemberben érkező filmről. Kielemeztük az elejétől a végéig. Hihetetlen módon az áprilisi első előzetes óta nem kapott komolyabb promót Az utolsó Jedik (nem számítva egy werkvideót, amit ITT jól kis is elemeztünk), mígnem Mark Hamill néhány hete "óvatlanul" elkotyogta, hogy október 9-én este (nálunk 10-én hajnalban) várható a második trailer. Erre mit ad Isten: múlt vasárnap a Lucasfilm is megerősítette a kedvcsináló érkezését és íme, most itt is van az előzetes:
A trailer számos újdonságot tartalmaz, ezek közül szemezgettünk:
1. Új birodalmi lépegetők
Azért az látszik, hogy ha nem is érte el a technikai szingularitás végét a Star Wars univerzuma, van még fejlődés, itt például egyből felpimpelt AT-AT lépegetőket látunk. A Disney persze hülye is lenne a merchandisingot leépíteni, és ügyesen csak fokról fokra újít, hogy a régi rajongók ne kapjanak agyérgörcsöt a hirtelen változtatások miatt. Ez egyébként ugyanaz a bolygó, aminek felsízne alatt vörös homok található, ezt verik fel a furcsa új járművek a "földelést biztosító villámhárítóikkal".
Íme:
Már szinkronosan is nézhető az új kedvcsináló:
Új poszter is érkezett a trailer mellé:
Hozzászólások hozzászólás
Elavult vagy nem biztonságos böngésző - PC Fórum
Nincs megjeleníthető cikk
De könyörgöm a Disney-nél senki nem gondolt arra, hogy a nézőközönség nem csak 14 vagy az alatti életkorú személyből áll? Legégetőbb példám a problémára: a film végén összeillesztik a megtalált térképet, erre C-3PO felkiált, hogy "de jó most már teljes a térkép! ". Ennél a pontnál nekem égett az arcom, hogy hogyan lehetett ekkora baromságot belerakni a filmbe. Mintha valamelyik Dóra, a felfedező részt néztünk volna Star Wars témával. A történet nagy vonalakban teljesen ugyan az, mint amelyet az Új reményben láthattunk. A Baljós árnyak féle történetvezetéssel nem volt semmi probléma (azért ezt az epizódot említem, mert szintén egy trilógia első része), ott is rengeteg újdonságot, szereplőket kellett bemutatni, mégsem nyomtak az arcunkba egy Ős-Halálcsillagot. Második probléma pedig Adam Driver. Meg lehet kövezni, de a srác egyáltalán nem az akit elképzeltem a kemény fémsisak alatt. Oké, fiatalnak és bizonytalannak kellett tűnnie, de szerintem megjelenése egyáltalán nem illett a karakterhez.
Utolsó jedik - SZOLJON
Rian Johnson álma végül valóra vált. Pár nappal ezelőtt Rian Johnson (Looper: A jövő gyilkosa, Star Wars: Az utolsó jedik, Tőrbe ejtve) Twitteren osztotta meg, hogy álmában Robert Eggers (A boszorkány, A világítótorony) rendezte a következő Star Wars filmet. A gondolatot egy magyar filmrajongó, név szerint Varga Ákos rögvest meg is lovagolta és a bizarr álomból egy "eggers-i valóságot" készített, mindössze pár nap leforgása alatt. Így született meg az alábbi előzetes, ami Az utolsó Jediket ötvözi zseniálisan A világítótorony képi- és hangulatvilágával. Ákosnak egyébiránt a rendező is reagált a munkájára Twitteren, aki szintén imádta a két film közötti bizarr crossovert. Hahaha this is awesome 👏🏻— Rian Johnson (@rianjohnson) January 27, 2020
Nektek hogy tetszik? Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!